Ajtóm előtt

Ha bekopogna a szőke nő
az ajtómon

ráüvöltenék

Aztán magamban 

magyarázatokat keresnék

Végül bántana az egész

Bocsánatot kérnék

Ha újra bekopogna

Ha egyáltalán arra járna

Az ajtóm előtt

Rafi Lajos versei






Cigány hozomány

Hozta magával a fölkavart csendet.

Hozta magával szép kis fejét.

Barna haját fésülte bátran,

"Mosta a város szennyesét"

A fél világ volt enyém akkor.

Nagy szemeiben sütött a Hold.

Képzelem, hogy eljön még egyszer 

a Törpefenyőben a Gond.

Szemei alatt a szép ráncok

a vad mezőkkel elsimulnak.

Csodás kis teste a néma őszben.

Csodás kis teste: hozomány.

Kétely 

Bús csődöröd vagyok-e én?

Vagy tested néma taposója?

Vagy, te vagy a mindig általános,

ki bús nyelvét érti a szónak.

S tudja: hogy, mikor és hol, érti

hogyan tesz, s veszi a kínját

akárha szájba,

s töri a szókat kéjelegve, mint

cifra szajha.

Mit mondjak én, aki csak koldus?

Ki mindig csak a köveken ül.

Meg nem érdemelt kínjaiért vágyat

sodor a valóságból,

akárha mindig szíve volna.

A másik énem

Félig halottként él az Isten.

Álmom erősíti, mint bátor.

Tovább megyek, bokáig vérbe

fullad a néma lázongásom.

Nem tudok erős lenni benne.

Mindig más kéne, ami volna.

Búval cseréli ki a kínom.

Megédesít keserű szóval.

Amit teremtett, bennem őrzi.

Úgy, hogy a csontjaim is érzik.

Mikor fekszem, sem hagy nyugodtan.

​Véremet mindig keseríti.

Kezdem megszokni ősiségem.

Szeretem e nehéz hűséget.

Szárad a fű és újra zöldell.

Várom, hogy mikor vetne véget.

Nyár

A Nap végtelen teste áthasít,
s mint egy falat kenyér, gurulok.
Nem tudom fölfogni a végtelent,
de elkaptam egy véres csillagot.