2017. december 11., hétfő






Egyedül vagyok testemmel


nyakamban
csontjaim,
mert semmilyen rendszerbe
nem sorakoznak,
jobban fáradnak,
mint azelőtt.
tudom,
nem lesz kéz,

mi megtámassza őket ezután sem.
bal oldalamra fekszem,
elnyomva így a hangokat.
 
bal kezemmel átfogom nyakam,
miközben
hüvelykujjam a fülemhez ér;
a fogás szöge megtévesztő.

bőrömön a tapintás
nem enged lélegeznem,
olyan gyöngéd, mintha
te érnél hozzám,

de most magadra kell, hogy hagyjalak
kezeddel,
mert magamra hagytál testemmel.


2017. október 15., vasárnap








Ütés

Egy helyben állok,
de mintha lengne testem.
Mereven, akár a fém.

Kettéhasadok.

Lefogom másik énem.
Magamhoz szorítom.
Félek, hogy halállal ütközik.

2017. június 5., hétfő





Szél

​A​ városból érkező szél a​z
erdő kinyújtott karjába ütközik.
​​Az asszony arca naptól piros és a dühtől.
Várja a halált, vagy a férfiét.

A szél hangokat hoz: zenét, autózúgást;
belőlük lesz éjszaka a fény.

​Nem megy oda, ahol a férfi van,
hátha közben meghal,
s ő majd késve fedezi fel a holttestet.

Elképzeli a halál utáni perceket.
Évekre nem gondol.
Vizet visz a férfinek.

2017. május 30., kedd







Színek

Elborított
Látásom bordó
Barna
arcélek
harcban

Mozdultam
Vakított a
sárga tér
Mozgott
a kék a zöld

Hozzámért
Víz csöppent
Fodrosodott
oldódott a szép
Rögzült az akvarell

2017. május 23., kedd





Impregnált szárny

B
etonról felszállni, aztán zuhanni,
közben madárrá változni,
hogy ne zúzzam magam agyon.

Magasból elveszteni mindent.
Nézni, ahogy átváltoznak
a dolgok röptükben.

2017. április 28., péntek





Ajtóm előtt

Ha bekopogna a szőke nő
az ajtómon
ráüvöltenék
Aztán magamban 
magyarázatokat keresnék
Végül bántana az egész
Bocsánatot kérnék
Ha újra bekopogna
Ha egyáltalán arra járna
Az ajtóm előtt